Barion Pixel

Elállás és felmondási jog

Elállási/Felmondási jog

Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Ön jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.

Az elállási/felmondási határidő az (1….) .

Ha Ön elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre: (2…). Ebből a célból felhasználhatja a mellékelt elállási/felmondási nyilatkozat-mintát is. (3….)

Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.

Az elállás/felmondás joghatásai

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. (4…..)

(5 ….)

(6 ….)

Útmutató az elállási/felmondási mintatájékoztató kitöltéséhez:

(1…..) Illessze be a következő idézőjelbe tett szövegek egyikét:

a) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén: „a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap elteltével jár le”;

b) termék adásvételére irányuló szerződés esetében: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.”;

c) több termék szolgáltatásakor: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó termék átveszi.”;

d) több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor: „amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi.”; e) termék meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében: „attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy átveszi az első terméket.”

(2…..) Illessze be vállalkozása nevét, postai címét, és – ha van – telefonszámát, telefax-számát és elektronikus levelezési címét.

(3…..) Ha Ön lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy elektronikusan az Ön weboldalán töltse ki és nyújtsa be elállási/felmondási nyilatkozatát, illessze be a következő szöveget: „Ön internetes oldalunkon is [beillesztendő az internetes cím] kitöltheti az elállási/felmondási nyilatkozat-mintát vagy benyújthatja az elállási/felmondási szándékát egyértelműen kifejező egyéb nyilatkozatát. Ha Ön emellett dönt, az elállás/felmondás megérkezését tartós adathordozón (például elektronikus levélben) haladéktalanul visszaigazoljuk Önnek.”

(4…..) Termék adásvételére irányuló szerződés esetében, ha Ön nem ajánlotta fel, hogy a terméket elállás esetén visszafuvarozza, illessze be a következő szöveget: „A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.”

(5…..) Ha a fogyasztó a szerződés alapján terméket vett át

a) az alábbiak közül illessze be a megfelelőt:

– „A terméket visszafuvarozzuk Öntől.”, vagy

– „Ön köteles számunkra vagy …. [illessze be a termék átvételére Ön által feljogosított személy nevét és postai címét, ha van ilyen személy] számára a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.”;

és

b) illessze be a megfelelőt:

ba) „A termék visszaküldésének költségeit mi viseljük.”, vagy

bb) „A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.”, vagy

bc) Távollévők között kötött szerződés esetében,ha Ön nem ajánlja fel a termék visszaküldési költségének viselését, és a termék jellegéből adódóan postai küldeményként nem adható fel: „A termék visszaküldésének közvetlen költségét – azaz… [illessze be az összeget] fuvarozási költséget – Ön viseli.”; vagy ha a termék visszaküldésének költségét ésszerűen nem lehet előre kiszámítani: „A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli. E költségek legmagasabb becsült összege… [illessze be az összeget].”, vagy

bd) Ha üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetében a terméket a szerződés megkötésekor a fogyasztó otthonába fuvarozták és a termék jellegéből adódóan postai küldeményként nem adható fel: „A terméket saját költségünkön magunk fuvarozzuk vissza.”;

és

c) illessze be az alábbiakat: „Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.”

(6…..) A szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében az alábbi szöveget illessze be: „Ha Ön kérte, hogy a felmondási határidőn belül kezdődjön meg a szolgáltatás teljesítése, felmondása esetén Ön köteles megtéríteni számunkra a szerződés megszűnésének időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget. Hasonlóképpen visszatérítjük az Ön által nyújtott ellenszolgáltatás azon részét, amely meghaladja az általunk nyújtott szolgáltatás ellenértékét.”

2. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez

Elállási/Felmondási nyilatkozatminta

(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett: * 

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: * 

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: * 

A fogyasztó(k) neve:

A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Kelt

Shopping Cart